Szóval, úgy döntöttem a legjobb lesz a fizika óránál elindítani a történetet…
- Amikor a szilárd halmazállapotú anyag reakcióba lép - nagyon utálom a fizikát. Egyszerűen elmagyaráznám a közoktatásért felelős, sok dísz hintalónak a parlamentben, hogy miért teljesen hülyeség fizikát tanítani szerencsétlen, sík hülye, tizenkettedikes, művészetis diákoknak.
Már csak 10 perc volt a végéig, addig játszottam. Elővettem telóm, aminek az utolsó bulin, ismeretlen okokból betört a képernyője. Persze, elkényeztetett kölyök vagyok. Megkaptam két hete a harapott alma négyem, amiért fél évig könyörögtem és már be is van törve. Jó, ha az ember részeg, nem a telefon lesz a legnagyobb gondja. Szóval benyomtam az ideges madarak kettőt. Egyik kedvenc játékom per pillanat.
- Alfa beszedem a telefonodat - szólt rám egyből a fiatal, fizikus picsa. Igen Alfa, ha valakit is érdekel az elcseszett nevem, hát Apponyi Alfréd lenne az. Most, már biztos érted mért hívnak Alfának a tanárok is. Még mielőtt eszedbe jutna, igen ismerem a Frédi és Bénit. Már oviban volt szerencsém Béni legjobb barátjaként szerepelni egy-két elkényeztetett, újgazdag palánta, agyon szőlőzsírozott szájából elhangzó, poénnak nevezett csúfolódásba.
- Úgyis kicsengettek - válaszoltam vissza egyből és már nem is tudott belém kötni, mivel a csengő pont a szavamba vágott. Én voltam az első, aki kiment.
Éhes voltam és mivel a menza katasztrófa, be kellet ugranom a pékségbe egy kis kajáért, hogy kihúzzam délután négyig. Ha koleszos az ember, nagyon meg tudja becsülni a meleg kaját, erre rájöttem két hónap alatt. Főleg, ha az a meleg kaja annyira íztelen és csúnya, hogy az utcán repkedő, szemétben turkáló, szmogtól szürkült galambnak sem szívesen adnám oda, akkor szerintem nem kell bemutatnom az éhségem mértékét. Nem is beszélve arról, hogy úszás után lezabálnám a csillagokat az égről, minden nap. Még mielőtt azt hinnéd, egy fehérje és szénhidrát függő, agyatlan sportember vagyok, ki kell ábrándítsalak, hogy csak azért úszom, mert szeretek és minden más sportot utálok, a couch potato életstílust erősítők oldalán állva. Miután a pékségben megtettem az óvintézkedéseket, éhező fajom kihalása mellett, elsétáltam a szekrényemig és belestem, hogy életem szerelmével minden oké.
Szeretném neked bemutatni Larát, a szemem fényét. Ő egy Les Paul formában életre kelt, Gibson márkanév alatt futó gyönyörűség. Hét éves koromban kaptam meg anyától. Akkor még nem is tudtam gitározni, anya elmesélte, hogy az édesapja játszott neki egy hasonló gyönyörűségen, de ő sosem engedhette meg magának, hogy ilyet vegyen. Csak középkategóriás gitárokon játszott nekem mindig. Kiderült, hogy azért, mert mindig is a gyermekének gyűjtött egy Gibsonra. Első gyerek vagyok, szóval engem ért a megtiszteltetés, hogy egy ilyen mesterműnek a rabszolgája legyek. Tudom, egy pszichológiai kezelésre szoruló megszállottnak nézel, de mióta megkaptam azt a gitárt, valami olyan világ alakult ki köztem és a zene között, amibe azóta is bármikor bármi elől elmenekülhetek. A Lara nevet pedig a kishúgomtól kapta, aki akkoriban azt az egy nevet tudta, mivel a játék babáját így hívta. Biztos szét untad a fejed és újra fel kellene találnom a gyufát és a villanykörtét, hogy felkeltsem a figyelmed, de Lara története azért fontos számomra, mert ő az egyetlen, aki tényleg mindig mellettem volt és van. Megérdemel még többet is, mint egy bekezdést az életem hétköznapjaiba.
Becsuktam a szekrényem és elindultam a 302-es terem felé. Már második hónapja járok ide és még most sem tudom, merre vannak a termek.
- Hé bocsi, nem tudod merre van a 302? - szólítottam meg az első embert, aki szembe jött velem.
- Nem - rohant tovább a lány rám sem nézve. Felmértem a kinézetét és eléggé bejött a rocker stílusa.
- Kurva - morogtam félhangosan. Nem tudom, néhányan miért utálják a másikat ok nélkül. Úgy nézett rám, mint egy hentesboltban ott felejtett rothadó húsra. Pedig kifejezetten nem volt csúnya a lány.
Már két perce becsengettek, de még mindig nem találtam a termet. Épp a tükrös tanári szekrény előtt száguldottam el és nem tudtam megállni, hogy ne nézzek bele. Tudom gáz szokás, de mindig is adtam a külsőmre. Nem olyan szempontból, hogy márkás cuccok ilyesmi, nekem az a fontos, hogy ön azonosan nézzek ki. Szeretem az öltözködésemmel kifejezni, amit érzek. Kicsit megigazítottam a hatalmas, fekete, i love guitar feliratos ujjatlanom, majd rávigyorogtam tükörképemre. Tudom beteges, de mielőtt elítélnél, próbáld ki! Simán fel tudja dobni a napod, ha egy ilyen hülye majom rád vigyorog a tükörből. Persze nem akarok én lemajmozni senkit, szabad gondolkodás van a világon, mindenki olyan állatnak érzi magát, amilyennek szeretné. Össze kócoltam enyhén göndörödő, barna kócos hajam, ami anya szerint annyira hanyag, mintha két éve nem fésülködtem volna. Nekem tetszik, ahogy össze-vissza kavarognak a hajszálak, meg amikor ilyen hosszú, annyira jó szórakozás, a szemembe húzogatni, aztán nézni, ahogy vissza ugrik. Ahogy lejjebb pillantottam észrevettem, hogy már megint össze tollaztam a combom. Jellemző, hogy unalmamban a tollal össze vissza mászkálok a ruházatomon és természetesen nem jut eszembe, fog. Most is ott virított egy elég látványos firka a királykék, félig cső farmeromon. Ha nem mondtam volna, imádom a zöld a barna és a király kék nadrágokat, meg a feketét is. A sima farmer meg annyira untatja a szemem, ha ránézek, hogy inkább fel sem veszem. Baszki most jut eszembe Petty látott sötétzöld fűzőt a bakancsomba. Tudom, hogy ma nagyon divatos a bakancs, de ha kérdeznéd, én csak azért hordom, mert jól áll. Ez nagyképűen hangzik, de annyira hatásos belépőt ad, ha a felső részét befűzetlenül lógni hagyod, és ide oda lifeg, minden lépésnél. Meg különben is, én már akkor bakancsban jártam, amikor mindenki valami vad punknak tartott miatta.
Hát ennyit arról, hogy még ma megtalálom a termet.
Még kb. 10 percet sétáltam a kihalt folyosókon, majd megtalálva a 302-est bementem és merőben érdekes kép fogadott. A tanár épp menetelt előre, mint egy győztes hadvezér és mikor meglátott felém fordult.
- Aztán bumm bumm lelőtte! - ordította elvetemült fejjel és nekem szegezett mutatóujját, klisésen megfújta, mint egy puskacsövet. Oké!
- Elnézést a késésért, új vagyok és nem találtam a termet - jegyeztem meg, majd beültem az egyetlen üres helyre, ami a bal sorban a második pad volt. A tanár erre semmit nem reagált, csak folytatta az előadását. Alig telt el tíz perc, de már nagyon küzdenem kellet az ébren maradással. Ez a hátránya annak, ha az ember reggel suli előtt úszik egy órát. Délután három körül van egy holtpont és bármennyire is erős vagy kiüt, mint egy profi ökölvívó. A következő pillanatban kicsengettek, ilyenkor a pislogások hossza enyhén megnövekszik, aminek azaz előnye, hogy gyorsabban telik az idő és már is vége van az órának.
Óra után egyből rohantam vissza koleszbe. Sosem értettem hazajárósként, hogy miért hívják otthonnak a koleszt, aztán tessék, itt vagyok két hónapja és már én is ezt mondom. Csak, hogy az telefonom után még jobban kiábrándítsalak, autóm is van, igen saját. Az úgy történt, hogy anyának volt egy csúnya balesete, valami részeg idióta okozta és azóta nem mer vezetni. Tavaly még tizenhét évesen megcsináltam a jogsit gyorsított eljárással és a 18. szülinapi tortámért, már én mentem. Azóta megszállottja vagyok a Mazda 323-asnak, ha így nem mondana semmit, elárulom, hogy az az ősrégi autó amelyik pislogni is tud, jah és öregebb, mint én, szóval kijár neki a tisztelet. Mikor anya a kezembe nyomta a kulcsot kész roncs volt, aztán beindítottam a sufni tuningot és egy jól kereső nyári állással, meg egy autószerelő baráttal csodákat műveltünk.
Kisétáltam a parkolóba, ami elég nagy, de csak az épület falához közel álló helyeket foglalja el mindenki, hogy ne kelljen túl sokat sétálni a bejáratig. Én is ma beálltam szinte teljesen a bejárat elé, az a hely tetszett a legjobban. Amúgy az autómat Doónak hívják, azért lány ő is meg a gitárom is, mert hetero vagyok és szeretem a lányokat. A Doó név tetszik. Majd, ha egyszer valaki olyan fejetlenséget követ el, hogy gyereket szül nekem, akkor Doó lesz, vagy Lara. Vagy mindkettő!!!
- Ez mi? - morogtam mikor, észrevettem a sárga cetlit a szélvédőre ragasztva. A következők voltak ráírva:
Kedves Alfa!
Írtam már tegnap is, hogy az én helyemen állsz. Ha holnap nem választasz, az egy négyzetkilométer alapú parkolóba, egy másik helyet elintézem, hogy kerékbilincs kerüljön Doóra és csak feleléssel fogod tudni kiváltani.!
Üdv, az igazgató helyettes Dr. Léki Julianna (a matek tanárod, csak ha nem emlékeznél) !
-Ez a hely már az enyém, kedves igazgató helyettes néni - előbányásztam a tollam, kitéptem egy megrágott cetlit füzetemből és gyöngybetűimmel ráfirkáltam a következőket:
Kedves tanárnő, a tegnapi üzenetet elfújta a szél, már csak ma reggel láttam és tudja, le volt állítva a motor. Nincs pénzem benzinre, ezért nem indítottam újra, spórolok. Jah és lehet nem ártana egy szemüveg, de én most sem látom kiírva a nevét erre a helyre. Nyugodtan kerékbilincsezze le Doót, szeret pihengetni. Szívesen, elfekszik egy-két hónapot ezen a kellemes kis helyen. Remélem holnap is tetszik írni, mert én itt leszek és várni fogom! Egészen feldobta a délutánomat! Maga aztán igazán kedves velem! Köszönöm!
Üdv, Alfa (az egyik nagy rajongója, ha nem emlékezne)
Megkerestem a kis szerencsétlen szürke suzukiját és becsíptettem a fecnit az ablaktörlője alá.
Bevágtam magam Doóba, lehúztam az ablakot és rágyújtottam a mentolos cigis dobozban található utolsó szálra. Csak jövő hét csütörtökre volt esedékes a fizetésem és már is kifogytam a cigiből, szomorú dolgok ezek. Feltekertem a hangerőt. A Rise Against kiteljesedve szárnyalt bennem és körülöttem mindent beterítve. Igazából mindent (főleg rockot) meghallgatok, de a vezetés egy olyan dolog, ami Rise Againstet igényel. Nem is baj, hogy elfogyott a cigim, holnap úgyis megyek haza és ha anya érzi rajtam, mindig baszogat. Pedig lassan két éve cigizem és tudja, hogy csak napi egyet, nekem meg elegem van már a cseszegetéseiből. Nah jó bulikba sokkal többet, de mindjárt húsz évesen hadd döntsem el én. Még mindig nem békült ki a dologgal. Szóval, ha otthon vagyok még annyit sem.
Beálltam a névre szóló helyemre. El nem hinnéd, a koleszbe minden autónak névre szóló helye van, az enyémre Doó neve van írva. Pofátlannak éreztem az én nevemet oda írni, mikor ez az ő szobája.
A koleszról csak annyit, hogy ilyen elit, gazdag, sznob patkánylak. Tudom a patkányok lyukakban laknak, de a sznob fajta, az szerintem pont ilyen fényes, tiszta, felszőnyegezett folyosókon rohangál. Azt sem akartam, hogy ebbe a koleszbe jöjjek. Nekem jó lett volna a szar kategóriás is, úgyis csak aludni járok be, de apa nem engedte. Pénzügyileg meg tök mindegy, hogy 10-et vonnak a fizumból vagy 15-öt, főleg, hogy apa bármikor segít ha elúsznék kicsit. Jah nem is meséltem mit dolgozok. Beszarsz! Az alsósoknak heti kétszer tartok gitár órát?! Gondolj bele, ilyen kis földönfutó csillogó szemű kis szörnyetegeknek. Néznek rád és te meg főleg pop, meg cukibbnál nyálasabb számokat okítasz nekik. Igen jól olvastad, azért azt, mert a lányok imádják és tök egyszerű a legtöbb. Persze majd, ha olyan szinten lesznek, viszek be egy kis punk rockot is. Van egy kislány, aki kurva tehetséges. Én megvárom, amíg felnő és feleségül veszem. Amúgy az összes kislány szerelmes belém és mikor rájuk nézek vörösödnek, ha meg ne adj isten kérdezni is merek valamit, tuti nem mernek megszólalni. A legviccesebb az egészben az, hogy ezért a semmiért havi ötvenet kapok. Nem szar mi? Ezek után már simán lakhatok sznob koleszbe, a drága rágcsáló társaimmal körülvéve. Apropó rágcsáló a szobatársam annyit eszik, ami nekem elég egy hétig, pedig aztán engem sem kell félteni. Ő meg egy vékony beesett hasfalú menyétre emlékeztet.
Ahogy besétáltam a szobába szokás szerint teljes sötét fogadott. Csak a megszokott. A szobatársam egy kocka. Biztos ismersz kockákat, nah de ő olyan durván tolja, hogy az asztalán egy hatalmas LCD tv van monitorként használva, ami szinte körbeöleli a fejét, emellett pedig még egy monitor, amit nem is tudom mire használ. Ez még mind semmi, nem láttam még a sulin és a szobán kívül és nem tudom elképzelni, hogyan tud teleportálni. Gondoltam már arra, hogy akkor közlekedik, mikor alszom. Az viszont lehetetlen, hogy amikor én autóval elindulok suliba, ő még itt van és mire beérek rám köszön az iskola folyosóján. Én biztos vagyok benne, hogy valamelyik kütyüjével tud teleportálni.
A szobánkat valahogy úgy kell elképzelni, hogy van az ajtó, azzal szemben egy hatalmas ablak, az ablak bal oldalán háromszög ágya, jobb oldalon az enyém köztük kb. egy méter. Az én ágyam végétől még egy ágy fekszik a falig. Ebbe szerencsére még nem költözött be senki. Háromszög ágya előtt ott van az egész hadi felszerelése, ami a fél szobát elfoglalja. Az én cuccaimnak csak a másik sarokban jut egy íróasztalnyi hely. A gitárom, egy felcsavarozott tartóban a falon díszeleg, amikor itthon van az ágyam felett. A ruhákon kívül meg más cuccaim, semmi helyet nem igényelnek.
Elhúztam a függönyt annyira, amilyen hosszú az ágyam és elterültem. Egy előnye van ennek a háromszög lakótársnak, hogy folyamat fülhallgató van rajta, szóval én hangfalakon üvöltethetem, amit csak éppen akarok. Folytattam a rise against maratont és megittam a maradék almalém. Aztán úgy gondoltam, elkezdem írni ezt a valamit. Nem is tudom minek nevezzem, úgy írom, hogy majd egyszer kiteszem egy blogra. Ha kérdeznéd miért, akkor egyszerű válaszom van. Nem tudom. Van egy enyhe feltűnési viszketegségem ez tény. Meg csípem ezt az írásos témát, persze nem azt, hogy fogok egy megsárgult lapú vintage stílusú naplót és elkezdem: „Kedves naplóm… Ma nagyon sok jó történt velem.” Szóval semmi ilyen klisés szarság például dátum. Nekem annyi a lényeg, hogy leírjam a sok hülyeséget a fejemből. Igazából nem is fogom én ezt felrakni sehova, vissza se olvasom. Másoknak képzeletbeli barátjuk van vagy mi, nekem meg gitárom, autóm, laptopom és egy névtelen fájlom.
Kedves naplóm… Mekkora hülyeség! A napló nem is kedves, üres könyv. Engem frusztrálna. Legalább a gépen nem látom, hogy mennyi üres lap van még az életemben, hanem élem a jelent és mindig csak bővül egy lappal, mikor kinőttem az előzőt. Jah és arra se várj, hogy majd mindennap írok, meg ilyesmi. Ha épp eszembe jut, vagy nincs mit csinálnom, esetleg akkor.
Amúgy azért szólítom Háromszögnek a szobatársam, mert a haja a feje tetején feláll egy csíkba. Ha pont itt fekszel az ágyamon, hanyatt, a fejedet kb. harminc fokos szögben balra fordítva és félig lehunyt szemmel, a szempilláid alól figyeled, olyan mintha egy rohadt nagy, egyenlő szárú háromszög lenne a feje helyén. Bocs a matekos hasonlatért, csak álmos vagyok és ilyenkor hülyeségek jutnak eszembe.
Nah ez a kedvencem, amikor jönnek a kocka haverjai és nem hallja, milyen hangosan beszél velük. Át ordítja az ember zenéjét. Nem elég, hogy hangosan beszél. A múltkor, miközben jöttem vissza fürdésből láttam, hogy éppen nézegeti az éjjeli szekrényen hánykolódó fonott bőr karkötőimet. Ha hozzájuk ér, eltöröm a kezét. A húgom csinálta mindent és olyan jó bőr illatuk van, imádom őket. Főleg azt, amelyik fekete és fehér az megy a gitáromhoz. Nagyon jól állna a nyeszlett csontváz kezén, komolyan. Nem is beszélve arról, hogy ő nem az a pattanásos szemüveges rövid zsíros hajú kocka. Úgy néz ki, mint egy punk és hippi keveréke. A haja olyan punkos, amúgy meg koszos és sovány, mint egy lecsúszott hippi. Meg a ruházata, amikor van rajta az olyan rohadt unalmas általában sima farmer…
